A 18. században még tisztán német nyelvű svábok ma már kisebbségben élő leszármazottai féltő gonddal ápolják, óvják hagyományaikat, őrzik szokásaikat. Alkalmazkodásuknak, szorgalmuknak, takarékosságuknak köszönhető Nagytétény ma is szembeötlő takarossága, rendezettsége, nyugodt, kisvárosias, polgári jellege. A kiállítótér 2018. március 22-i megnyitása óta látogatható csoportok, egyéni látogatók számára. Maga az épület is nagytétényi családhoz kötődik, kosárfonó manufaktúraként üzemelt. 1912 körül itt nyílt meg az első mozi Rákóczi-mozgó néven. Az államosítás után az önkormányzat fenntartásába került. Magát a kiállítóteret a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ működteti. Az összes tárgyra, dokumentumra (melyek nagytétényi családoktól származnak) a Nagytétényi Polgári Kör haszonkölcsön szerződést kötött, mint a tárgyak fenntartója. A tárgy/tárgyak fenntartásának költségei ennek értelmében a Kölcsönvevőt terhelik. A tárlat az egykor idetelepült svábok életét, az általuk művelt mesterségeket és azok szerszámait mutatja be. Megismerhető Nagytétény múltja, történelme, ahogyan az a tárgyak, dokumentumok, és enteriőrök segítségével lehetséges. A teljesség igénye nélkül felsoroljuk a régi mesterségeket, szakmákat, amelyek szerszámai láthatók a kiállítótérben: kosárfonás, szódás, bádogos, mészáros és hentes, asztalos, suszter, méhész, órás, varroda stb. A kiállítás egyedisége még a személyes tárgyakkal berendezett vitrinek, amelyek az adományozó családok életének darabjai fényképekkel, dokumentumokkal, tárgyakkal.
