A NPK vezetősége évek óta tervezte, hogy a svábok 300 éves betelepülésére és gyalázatos kitelepítésére emlékezve emlékhelyet hozzon létre. 2004-ben a Metallochemia környezet szennyezése miatti talajcsere kapcsán kerültünk kapcsolatba Solymosi Györggyel, – aki támogatva elképzelésünket – megszervezte, hogy a Dorogi bányából egy 9,5 tonnás szikla Nagytéténybe kerüljön. A sziklát Molnár Gábor a MOLNING Kft. vezetője szállíttatta Nagytéténybe. A szikla Méhes József magánterületére került, ahonnan 2012. január 4-én Baki László vállalkozó emelte végleges helyére. A nyers mészkőtömbbe Bakó Károly képzőművész álmodta bele az emlékmű formáját: a kőből kifaragja a „skatulya”, „Schachtel” hullámtörő orrát, emlékezvén, hogy milyen „eszközön” érkeztek őseink a Duna folyását követve Nagytéténybe. Az emléktáblát készítette: Bakó Tünde és a Talisman Kerámia Stúdió. Ez olvasható rajta: „Ezen emlékhelyet 300 évvel ezelőtt Tétényt új hazájaként választó sváb ősök emlékére és a nagytétényi svábok kitelepítésének 65. évfordulója alkalmából emelte hálával és megbecsüléssel a Nagytétényi Polgári Kör a Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásával. 2012. augusztus 25.” A kő mögött a „hajó” folytatásaként egy vasúti sínpálya rövid szakasza látható, feledést nem engedve az 1947. augusztus 25-én Nagytétényből kitelepített német ajkú, magukat sváboknak valló eleink emlékének. Az emlékhely avatási ünnepségére 2012. augusztus 25-én került sor. Az ünnepély végén a Nagytétényi Polgári Kör vezetősége és a Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői közösen elültették az Emlékezés fáját, amelyhez felhasználták az Ulmból hozott földet, az „őseink földjét”. Az avatás óta minden év januárjában és augusztusában megemlékezést és koszorúzást tart a Nagytétényi Polgári Kör az emlékhelyen.