piactér A Száraz-Rudnyánszky-kastély melletti, egykori piactéren látható a tűzoltók védőszentjének, Szent Flórián vértanúnak az életnagyságú, mészkőből faragott magányos szobra, melyet kis pálcás, vasrácsos kerítés vesz körül.. A férfialak barokk talpazaton áll, bal lábával előre lép és vödörrel vizet önt a bal kezében tartott házacskára. Törzsét finom vonalú, pompás sisakkal díszített feje koronázza. Flórián a mai Felsö-Ausztria területén született. Légiósként belépett Diocletianus császár idején a római hadseregbe., Caecia erőd parancsnoka lett. A legenda szerint az erdőben hatalmas tűz pusztított, amit Flórián megfékezett, s megmentette katonáit a tüzhaláltóL Keresztény hitét nem tagadta meg, ezért 304. május 4-én megbotozták, s nyakában malomkővel az Enns hiújáról a folyóba lökték. Magyarországon a 18. században bevándorolt katolikus németek terjesztették el kultuszát. Lakóhelyünk műemlékét Rudnyánszky József emeltette 1760-ban. Alkotója a 18. századi Pest-Buda kiváló szobrásza, Hebenstreit József. A szobor mögötti területen és Tétény utcáin már a 19. században vásároztak a település lakói. Az 1880-as években Tétény virágzó szölökultúráját is tönkretette a filoxéra. A képviselő-testület új jövedelemforrásokat igyekezett találni. Országos és heti vásári jogot próbáltak elérni, de nem jártak sikerrel. A lakosság igényei miatt azonban egyes cikkeket az utcán és a Flórián szobornál lévő téren árusítottak, amit nem lehetett betiltani. A használt területek tisztán tartása érdekében úgy döntött a testület, hogy azoktól, akik nyilvános utcai, vagy Flórián-téri árusítással foglalkoznak és a szemetelést előidézik, csekély díjat szednek be. Ezt az összeget a piacul használt terület tisztán tartására fordították. A 20. század elején a lakosság a templomteret használta piacnak. A HÉV megindulása (1909) után a nagyon igénybe vett templomtéren a közbiztonság veszélyessé vált. Ezért a közgyűlés a templomtéren megszüntette a piacot, s ott tiltótáblákat állított fel. A piacot pedig a Flórián-térre helyezték át. A 19. századtól minden évben egy hagyományos esemény helyszíne lett a Flórián-tér és környéke. Itt tartották meg augusztus közepén a népszerű tétényi búcsút. Szent Flórián mészkőszobra az idők folyamán gyakran került elhanyagolt állapotba, s javításra szorult. Az egyik komoly felújítás 1980-ban történt. Ekkor a kisebb felületi hiányosságok mellett nagyobb törések és sérülések is voltak szobron. Például a sisak és arc felülete mállóit lett, hiányzott a jobb alkar egy része a kézfejjel és a vödör fülével, s a házat nyaldosó lángoknak mintegy a fele is hiányzott. A műemlék restaurálását Szabó Péter végezte. 2016/17-ben Varga Zoltán Zsolt restaurátor művész újította fel a szobrot. Az avatási ünnepségre és a műemlék megáldására 2017. június 19-én került sor.